
A cseresznyére és meggyre jellemző, hogy nyár vége felé elkezd pöttyösödni, sárgulni a levelük és pár héten belül lepotyog. Ez egy gombabetegség, a blumeriella tünete.
Tavaly a csapadékos, hűvös nyár nagyon kedvezett ennek a gomba kórokozónak. Szinte minden cseresznye és meggyfát érintett valamilyen mértékben. Az idei ugyancsak hűvös-csapadékos tavasz miatt tarolt a monília, de a forró, száraz nyár egyenlőre nem hagyja túlságosan fellángolni a blumeriellát.
Esetenként kajszin, szilván és mandulán is előfordulhat.
A talajon maradt, beteg levelek azonban tárolták a kórokozót. Legyünk készenlétben!
Mik a tünetek és mekkora gond ez?
Az első tünet sötét barna pöttyök megjelenése. Utána gyorsan sárgulnak a levelek és egy-két héten belül lehullanak, már nyár végén. A foltok közepe később világos lesz. A fonákon a foltoknak megfelelően kissé kiemelkedő sárgásfehér gombaképlet figyelhető meg.
Maga a fa nem sérül és nem pusztul el, de a korai levélhullás miatt a következő évi rügyek gyengék lesznek. Amennyiben több éven keresztül szabadon pusztít a kórokozó, akkor a fa annyira elgyengülhet, hogy más kórokozókkal kevert fertőzésben el is pusztul.
Sajnos a közvetlenül virágzás utáni konídiumos fertőzés komoly járványt jelez előre, ami az akkori nedves időjárás miatt igen valószínű. Aki nem távolította el már virágzás előtt a fertőzött leveleket a fák alól és semmilyen gomba elleni védekezést nem alkalmazott, az valószínűleg hamarosan komoly lombvesztést könyvelhet el majd a meggyen és a cseresznyén.
Mit tehetünk ha elindul a sárgulás?
Természetesen a megelőzés ezerszer fontosabb, de ha látjuk az első tüneteket, ne tegyük fel a kezünket, hanem próbáljuk lassítani a folyamatot.
Ez azért fontos, mert minden egyes klorofill energiát szállít a jövő évi rügyeknek, tehát amíg van zöld a fán, addig érdemes küzdeni érte.
Először permetezzük le Polyversum gombaölő gombával, amely letakarítja a konídiumokat, majd nem engedi bejutni a következő kórokozókat. Utána erősítsük a fát valamilyen gyógnövényes készítménnyel! Jók a különböző házi készítésű növényi levek, pl. a csalánlé, de vásárolható is pl. a Fitokondi.
A lehulló leveleket azonnal szedjük össze és vigyük ki a gyümölcsfák alól.
Használjunk legalább két komposztálót, melyből az egyikbe tegyük csak a beteg gyümölcsfa maradványokat. Később az ebből készült komposztot a veteményesben használjuk fel, ott ugyanis semmilyen növényt nem képes megbetegíteni, akkor sem ha életben marad a kórokozó!
Itt kell szólnom azonban egy olyan dologról, amelyre még növényvédős szakemberek is csak ritkán gondolnak, pedig a leggyakoribb oka a durva blumeriella járványoknak főként meggyfák esetében.
Ezek a cserebogár pajorok. A nagy cserebogarak kedvenc tápláléka a meggyfák gyökerei. Ha a kertünkben csak egy meggyfa van, azt megkeresik! Minden esetben, amikor a szokásosnál nagyobb gondot okoz a blumeriella, végezzünk próbaásást! Amennyiben egy 50x50x50 cm-es gödörben a meggyfa közelében kettő, vagy annál több pajort találunk, akkor muszáj védekezni ellenük Nematop-al. Sajnos ez a hasznos fonalféreg készítmény csak a hűvösebb időben, normál talajhőmérsékletnél használható, ezért ilyenkor, nyáron, amikor elindulnak a blumeriella tünetei, már “veszett fejsze nyele”, de ne feledjük a problémát és akárhogy alakul a blumeriella helyzet, szeptemberben mindenképpen fertőtlenítsük a talajt Nematop-al!
Székely Gyöngyvér
biogazdálkodási szaktanácsadó