Magasított ökológiai dombágyásaink a biokertek intenzív termelő berendezései.
Immár 10 éve építjük saját fejlesztésű magasított ökológiai dombágyásainkat. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk velük kapcsolatban és egyre növekszik az érdeklődés.
leírása
Ez egy zöldségtermesztő berendezés, amelyben ötvöztünk egy modern kertépítészeti építményt a legintenzívebb biokertészeti technológiával.
Az első megközelítés az volt, hogy az élő növényi enzimeket szerettük volna elérhetővé tenni a beteg, vagy egészségüket féltő embereknek. Ez csak vegyszermentesen termelt frissen szedett, nyersen fogyasztott zöldségekből nyerhető és gyógyító, egészségmegőrző hatása van.
Második fontos cél a városi kertek szennyezéseiből következő méregterhelés minimalizálása volt, a harmadik pedig a kis helyen sok zöldséget, kevés munkával kívánság.
Időközben felmerült még a költségminimalizálás, illetve estenként a magasabb esztétikai igények.
Megpróbáltunk eleget tenni minden kérésnek, így a lehetőségek széles palettáját kínáljuk már.
Felépítése
Az ágyás alapját a klasszikus német ökológiai dombágyás alkotja, amely a biokertészet legintenzívebb termelési formája. Ennek az a hátránya, hogy a magyar klímában előforduló légköri aszályban leáll benne a biológiai bomlás, így a működése is leáll. Másik, hogy domb formája miatt nem lehet öntözni, mert erodálódik, azaz lemosódik róla a termőréteg.
Mi körbevettük egy magaságyás kerettel, ezzel a következő pozitívumokat értük el: ülve gondozható, jó tájolással a szélső sorok a nap egy részében árnyékba kerülnek, így nyáron is termelhetők érzékeny levélzöldségek (pl.: saláták). Fontos még, hogy megtartja a formáját és egy filléres fátyolfóliával takarható, azaz télen is termőképes marad.
További specialitás a direkt erre gyártott belső öntözőrendszer, amely rendkívül víztakarékos és nem erodálja a talajfelszínt. Nagyon egyszerű a kezelése, mert egy nyomásszabályozó beépítése miatt bármilyen slagról egyszerűen üzemeltethető, csak, 1,5 bar nyomást kell elérnie. Ez hűti is a növényeket a nyári melegben.
Az egész „motorja” egy belső szerves anyag mag, amelyet különböző növényi hulladékok meghatározott rétegezésével építünk meg és beoltjuk egy általunk kifejlesztett mikrobális anyaggal, amelyben speciális baktériumok és gombák gondoskodnak a növények természetes tápanyagellátásáról. Közben a bomlás termelte hő jelentősen kitolja a termesztési időt. Ez a mag alkalmas arra is, hogy a növényeket nem engedi felszívni az eredeti talaj esetleg mérgező szennyező anyagait.
Kiknek ajánljuk saját fejlesztésű ágyásainkat?
Akiknél nélkülözhetetlennek tartom, azok a daganatos betegek és az allergiások. Valójában nekik fejlesztettük ki.
Akinél biztonságosnak és hasznosnak tartom, azok a szennyezett városi talajon zöldséget termelő hobbikertészek, akik általában helyhiánnyal is küzdenek.
Akinél kényelmesnek tartom, azok az elfoglalt dolgozó emberek, vagy kisgyerekes anyukák, mert ebben kevés munkával, nagyon sok zöldség termelhető. Egy 5 méteres ágyás 2 főnek 10 hónapig biztosítja a reggeli-vacsora frissfogyasztású zöldség igényét. Érdekes lehet még a mozgássérülteknek, gerincbetegeknek, kismamáknak, hiszen, kényelmesen, ülve művelhető.
Külön igény lehet a díszkertek büszke tulajdonosainál az esztétika, ezt az ágyást ugyanis bármilyen anyagból készült keretbe be tudjuk építeni, így egy extra díszkerttel is harmonizál, a beültetése pedig színes zöldségek szimmetrikus beiktatásával kifejezetten üde színfoltot biztosít az egészséges zöldség mellett.
Az ágyás méretét 15 méterig lehet, 10 méterig célszerű növelni.
Székely Gyöngyvér
biogazdálkodási szaktanácsadó